Ott

szokott

  lenni

  Lenni

szokott

   Ott

Nem tudok

  megállni,

ritmikusan

 ismétlődő 

   sarkok 

   mögött

   kutatlak.

Merre vagy?

Ott szokott

     lenni,

Lenni szokott

      Ott.

Könnyebb

Eszköz vagyok,

tévelygő bárány.

Üdv, Ördög bátyám!

A függöny mögött

megbúvó árnyékarc

konyhazaj nyelven szól.

Halálra rémíthetsz,

de kiszolgáltatott

vagyok.

Kényed, kedved,

nekem pengeélen

próbám.

Félelmemben is

napról-napra

könnyebb

élnem.

Ismétlés

Miben nem bízol?

Nem tudlak így

szeretni.

Várhatunk tétlenül

vagy

áldozhatunk csillagokat,

de

a kettő, akkor is csak

egy-egy

elem

marad.

Miben nem hiszel?

Nem tudlak így

érteni.

Láthatatlant,

látatlanban

is

eltudsz fogadni,

ő mivel tud többet

adni?

Hogy-hogy nem

látsz?

Hogy nem érzem,

hogy a fájdalom

az érzetem és

hogy fájlalom,

Életem!

A méreg marta ki belőlem.

Írás

Húz kifelé, a

mellkasomnál

fogva húz kifelé

az írás.

Lesből támadó

apró rezdülés

csak az a

pillanat, de

az,

az

a

pillanat.

Benyomásból

benyomásba

fordulsz át,

mint strófában

a

sorvég.

Olyanokra

fanyalodsz,

szavakba,

sorokba,

tollakba,

hogy

úgy

tűnhet

csak

nyavalyogsz.

Szelíd ritmus,

bús merengés.

Hagyod.

Gyúlékony volt a 

meleg, puha, 

bársonyos kék

takaród.

Szikrákat vetett a

párna, a lusta,

sötét diófa

keretben.

Lobbanó láng a 

sötét, meleg,

átható barna 

tekinteted.

Te voltál és én a

meleg, síma 

bársonytakaró kék

árnyékában.

Ördögnek láttalak,
nem volt szemed,
csak az űr.
Alázat. Beszéd.
Nem állod a tekinteted.
A tükörben inkább csak
az orrodat lesed.
Leesett már?
Érzed?
Semmi.
Enged,
engedd
el.

Félarcú Isten voltál.
Hah! Janus?
Kezd el
mondani
 magad.

Bántott az érzés?
Fárad a merénylő,
enged az izom.
Ketten ültünk
az ebédnél.
az ebednél,
a lefekvésnél
is csak
mi voltunk.
Legyen
meg a
levegő,
 legyen mély.

Gyönyörű,
a szemed,
Napraforgó!
Középen
fekete folt,
körülötte
sárga
sugarak
 sorakoznak.

Onnantól a kékség.
Tenger hullámokkal,
egy miniatűr montázs,
melyet valaki jókedvében
rakott össze.
Hullámzik és néha
elnyeli a
 sötétség.

Én pislogok
vagy te?
Nem bírom
megállni.
Úszok a
tengerben,
vernek a
 hullámok,
símogat a
víz.
Te vagy a
rezdülés,
te vagy a
tekintet.

Beleállok a hullámokba.
Benned mártózom meg harmadszor.

Három. Mágikus.
Mégis felkészületlenül ér.
Tudhattam volna?
Igen.
Nem.
Nem is sejtettem.

Úszok.
Ringatnak a
hullámok.
Úszok. Élek. Érzek.
Érzem a kezed.
A fülemen
fut, a
tarkómon
szorít.
Tart.
Elenged.
Ellök.
Várás.
Várkozás.
Elmúló elvárások
tüzében égünk.

Mosolygok.

Hiszen, azt
már tudjuk,
hogy
benned
is
ott
van
a
 nap.

Csak félig

lehetek a tiéd

én, egészen,

a munkámé

vagyok.

Ennyi.

Bármire képes

vagyok.

Múltkor,

tizenkét óra

munka után

tréningruhában

csábítottalak el.

Állat.

Hajnalban is

ki lehet menni

a Duna partra.

Nem vagyok

semmi jónak

az elrontója.

Menjünk.

Reggel is

magunkra

húzhatjuk az

ajtót.

Miért ne?

Együtt is

befejezhetjük

ezt a

mondatot,

Gátér-tábor, Média foglalkozás, 1. nap.

Offline ismerkedés

2 feladat

Megértettem.
Hagyom, hagyjad,
hagyjuk.
Hogy is volt?
Egyik virágról
a másikra
léptem, álltam,
kárminvörös
illatból is
tovább vitt
a vágyam.
Csak az a csepp
kis méz, ami
kibuggyant belőled,
érzékeny pillanatba
ragasztott.
Ma hagyom,
hogy hagyjon.

Napszakok - 2.

Bárhol is vagy, remélem
lesed
a csillagokat,
mert
hullanak.